Veszprémi bariton a Covent Gardenben – Ismerjétek meg Nagy Gyulát!

Éreztétek már valaha, hogy a nagy álmok, melyeket elérni vágytok, túl messze vannak? Ám néha a pezsgő nagyvilág csupán pár lépésnyire van, bármilyen területet választotok is magatoknak. Tegyetek az ügyért, és akkor van rá esély, hogy közelebb juttok hozzá! Nem hiszitek? Akkor ismerjétek meg Nagy Gyulát, aki Veszprémből egészen Londonig, a Covent Garden színpadáig repült, és ki tudja, hova tovább mehet még.

Gyula, mint mondta, tősgyökeres veszprémi. Itt élnek a szülei, itt járta az iskoláit, általánostól az egyetemig. „Életem első 27 évében minden Veszprémhez kötődik. Veszprémi voltam és leszek mindig is.” A művészet és a zene szeretete is itt fertőzte meg, már egész gyermekkorában. Szülei tagjai Veszprém Varos Vegyeskarának, ő pedig mar 6-7 éveskora óta járt a Csermák Antal Zeneiskolába. Először baritonkürtözni, majd harsonázni, később énekelni is. Innen mondhatni egyenes út vezetett a városi kórushoz, a zeneiskolai fúvószenekarhoz, és a Lovassy László Gimnázium kórusához, ahol középiskolai tanulmányait végezte. Énekfronton meghatározó tanár-figurája volt Ötvös Károly. „A zene mindig is az életem része volt.” – összegezte egyszerűen.

A klasszikus zenei irányzatot követően tizenéves korában a Guns’n’Roses megismerésével kezdődött a rock és a blues imádata. Gyula viccesen jegyezte meg, hogy ennek következtében több zenekarban játszott, és még többet alapítottak alkoholgőzös estéken, ahogy ez lenni szokott a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt. Eskabbe, Mephisto, és lehetne még sorolni jó pár formációt.

Apropó egyetem. Gyula a Pannon Egyetem Angol Nyelv és Irodalom, valamint Színháztörténet szakjaira járt, még a bologna rendszert megelőzően, amiért néhányan bizonyára irigyeljük is. Mindkét szak nyilvánvaló kapcsolatot ápol a művészettel, de épp ez volt bennük a vonzó. „A művészet mindig közel állt hozzám, rajzoltam ‒ a képzőművészetire is készültem, noha az nem jött össze ‒ és színjátszócsoportokba jártam. Ilyesmivel szerettem a legjobban foglalkozni, kevés mást tartottam érdekesnek a művészeten kívül.”

Az egyetemi évek több szempontból járultak hozzá Gyula későbbi útjához, jó és rossz impulzusok egyaránt érték. „Sokat adtak nekem: irodalom és drámatörténet, műelemzés, szövegelemzés, esztétika, művészetelmélet, nyelvelmélet, filozófia, a teljesség igénye nélkül sorolva. Jó elméleti alapot kaptam, elég tömény volt. Kétszer OTDK résztvevő is voltm. Még ha nem is voltam mindenből egyaránt jó, erősen meghatároztak az itt hallottak.” Inspiráló tanárokból sem volt hiány. Mint kiemelte, Kékesi Kun Árpád, Bécsy Tamás, Rednik Zsuzsa, Bús Éva, és az előadók többsége is pozitív hatással voltak rá. Tanulhatott tőlük.

Ami a gyakorlati tapasztalat- és tudásszerzést érinti, Gyula tagja volt az angol nyelvű színjátszócsoportnak, a Katona László vezette Turkey Theater-nek. „Emellett nagyon fontos volt számomra az Egyetemi Színpad/Színház, mikor-minek hívtuk. Ez Komáromi Sándor szaktársam és barátom vezetése alatt állt akkor. Számos itteni tapasztalatot hasznosítok azóta is. Aktív, és ihletgazdag közösség volt.” Sok barátság köti ide, és többekkel máig tartja a kapcsolatot, még ha találkozni nem is egyszerű, hiszen mindenki ment a maga útján. „Rengeteg élmény köt össze minket és itt nem csupán a kötelező jófejségi versenyekre gondolok, mint a VEN.”

Hogy a negatív élmények mik voltak? Elárulhatom, csak a szokásos, amit minden bölcsész megkap, de attól még ugyanannyira furcsa érzés minden alkalommal. Mintha néha az ember életkedvét, a kultúrába és szabad gondolkodásba vetett hitét vennék semmibe. „Épp egy egyetemi épület Egyetemi Színpadi használatba vételéről tárgyaltunk.” – mesélte Gyula, a példa kedvéért – „Valamelyik fenntartó iroda valamely tagjának épp ekkor sikerült azt mondania, mintegy mellékesen, hogy mi értelme van még egy diplomát írni mondjuk Shakespeare-ről. Úgyis csak egy lesz a halom tetején, semmi haszna nincsen. Ez eléggé felbőszített. Sajnos ezt a hozzáállást többször éreztem, hol nyíltabban, hol csak finoman, talán ki sem mondva.” ‒ És ilyenkor ne viszketne bárki tenyere, aki hisz a széleslátókörűség létjogosultságában? ‒ „A magam részéről azonban mindig szánalmasnak gondoltam ezeket a hangokat.” ‒ rázta le Gyula a negativitásuk.

Két év tanítás után végül úgy döntött, nyakába veszi Európát, és meg sem állt Dublinig, ahol elvégezte a zeneművészetit a Royal Irish Academy of Musicon, Philip O’Reilly kezei alatt. Eközben egy boltban dolgozott, mivelhogy élni is kellett addig valamiből. „A fent említett hangok szerint ez nyilván nem idegen egy bölcsésztől.” – jegyezte meg gúnyosan, de aki a művészetnek szenteli az életét, vagy csak helyet ad neki benne, az látja, hogy sok körülmény lehet adott esetben mellékes, ha ezt a luxust megengedheti magának az ember. Egyetlen lépcsőfok a cél felé vezető hosszú úton. Egy korábbi interjúban olvastam Dannyről, akivel Gyula épp ebben az időben találkozott.  Danny hajléktalan volt, aki mindig a bolt előtt ült és a földön rajzolt. Valamiért jóban voltak Gyulával, és amikor ideges volt, vagy kilátástalannak tűnt a helyzet, ez a férfi nem egyszer tudott olyat mondani neki, ami továbblendítette.  Mintha a művészet, vagy, ha akarom, isten prófétája lett volna. „Persze könnyű nekem, hiszen tudhattam, hogy ha valami esetleg nem is sikerül, mindig van, ami felfogjon jó időben, mielőtt túl mélyre zuhannék, gondolok itt családra és barátokra. Számomra mindig megvolt a visszaút lehetőségének a luxusa.”

Dublin máig Gyula életének egyik központja, de az akadémia után Londonban a National Opera Studioban folytatta, itt mar a Royal Opera támogatásával. Ezután dolgozott a Welsh National Operaval és a Scottish Operaval, majd felvették a Covent Garden Royal Opera House Jette Parker Young Artist programjára, így most két évig velük dolgozhat.

A színpad az színpad, nyilván, de a Covent Garden deszkáit taposni mégsem ugyanaz a kávéház, a mérce valóban magasan van. „Ez nagyon nagy múltú és hírű intézmény, a világ élvonalában van. A valaha volt legnagyobb énekesek mind felléptek itt. A világ vezető zenészei, nyelvi coachai, korrepetitorai segítenek a felkészülésben, ami felbecsülhetetlen érték számomra.” Persze ez is olyan munkahely, mint bármelyik másik, ahol mindenki teszi a dolgát. A felelősség nagy, de a hangulat pozitív. Gyula mindennek ellenére visszafogottan értékelte helyzetét. „Jelenleg épp jó helyen vagyok.”‒ mondta, de „a kihívás mindennapos, mint bármilyen más területen. A lehetőségeidhez mérten próbálod kihozni magadból a legjobbat.” Abba a tévképzetbe azonban senki ne ringassa magát, hogy a tökéletes lehetőség sült galamb módjára fog a terített asztalra repülni. Gyula sikerei mögött is rengeteg gyakorlás, áldozatvállalás, és kitartás áll, mind a művészi, mind a teljesen földhöz ragadt életet illetően. Elég csak a tandíjra, a megélhetésre, vagy a családra gondolni.

De mivégre volt és van minden munka? Annyit beszéltünk már a művészetről, lássuk, hol tart jelenleg Gyula! A legnagyobb mesterek, mint Rossini, Händel, Wagner, Puccini, Verdi vagy Donizetti darabjaiban énekel. „Álltalában az a helyzet, hogy a nagyszínpadon kisebb szerepeket kapok, emellett pedig nagyobb szerepek coverje vagyok. Utóbbi azt jelenti, ha az első szereposztású művész nem tudja megoldani a fellépést, nekem kell beugrani. Így ezeket a szerepeket ugyanúgy megtanulom és bepróbálom. Kisebb színpadon nagyobb szerepeket játszom. Legutóbb a Royal Ballet-val a Les Enfants Terribles (Philip Glass) négy főszerepe közül énekeltem az egyiket.” A színházi szerepek mellett koncerteket is szerveznek, melyekből Gyula sem maradhat ki. Az ilyen alkalmakon dalokat és dalciklusokat adnak elő, zongorakísérettel. „Legutóbb Musszorgszij: A Halál Dalai és Táncait, valamint Brahms és Schubert dalokat énekeltem.”

Kérdésemre Gyula azt is elmondta, nincs tipikus „álomszerepe”. Van viszont carpe diem beütésű hozzáállása e tekintetben. „Azt szeretem, vagy próbálom szeretni, ami megtalál. Keresem a figurákban a gondolatot, a szépséget, a borzalmat, amit megragadhatok bennük.”  Persze szeretne Don Giovannit vagy Rodrigot énekelni, nyilván, de nem görcsöl rá erre. Vétek is lenne, hiszen ez olyan szakma, ahol nincs garancia semmire. A Jette Parker program sem ajánlólevélnek, sem tapasztalatnak nem utolsó, mégis újabb és újabb meghallgatásokra kell járnia, és bízni abban, hogy a lehető legjobb szerepeket kapja. „Ez a munka ilyen, ha megy valamennyire, akkor utazni kell egy-egy szerződés miatt. Nagyon sok felkészüléssel jár, és sokszor nagy a nyomás. Egy ponton túl mindennek megvan a sötét oldala, de vannak emberek, akik bányákban dolgoznak, úgyhogy emellett panaszkodni a saját munkámról elég komolytalan lenne. ”

 A művészi fejlődés és előrelépés mellett Gyula a tudományosságot sem zárja ki a tervei közül. „Ha lehetőségem lesz rá, szeretném megszerezni a doktorimat, filozófiából vagy összehasonlító irodalomtudományból.” Tudja, és értékeli azt, ahol most van, de azzal is tisztában van, „hogy bármilyen okból véget érhet a dolog, adott esetben elég hamar, és akkor újra kell definiálnom magam.” Addig is reméli a legjobbakat, és mi is csak ennyit kívánhatunk neki: a legjobbakat. Hogy ő mit üzen nekünk? „Nem szeretnék (további) bölcsesség-gyártásba fogni, sok szerencsét és kitartást kívánok mindenkinek a saját területére, ahhoz, ami igazán érdekli.”

Fotók: Royal Opera House Covent Garden